castres

Te ihlet! Mitől függ, hogy meglátogatsz, vagy felém sem nézel hetekig? Égek a vágytól, hogy öleljelek. Karjaidban elfelejtem magam, az éber őrzőket elrettented. Benned lelem meg bensőbb lényemet, más világ vagy, én is más leszek. Éjjel jössz, vagy éjt hozol, de a nappal sosem találkozol. Egy pillanat, amit adsz és abba kell, hogy beleférjek. Érzem menni készülsz. hajnalodik. A régi úr persze mindig visszafogad, tudja ő, hogy csak várnia kell, mert nélküle te sem vagy, engem pedig rabszolgájának tart, kivel kegyet gyakorolhat. Óh, mit tegyek, hogy ne múljon a hatás! Hogy állapottá válj! Bőröm alá bújnék, hogy megidézzelek. Ne hagyj itt börtönömben, ahol minden pontos és kiszámítható. Mi az varázsszó, ami megnyitja kapuid? Visszhangok fejemben, lassan szavakká válnak: kell, hogy a tested tekintsd csodának, s nem holmi tárgynak.